Összeomlásról írnak a finnek, az arabokat figyelik a magyarok

Helsinkiben úgy vélik, nincs semmilyen magyarázat a történtekre.

Helsinkiben úgy vélik, nincs semmilyen magyarázat a történtekre.
A kolozsváriak edzője kifejtette, miért nem tudtak nyerni.
A Paks vezetőedzője mindkét csapatot megdicsérte.
A Paks ingyen vagy nyomott áron szerezné vissza a válogatott kapust, aki nem vágyik másik magyar csapathoz.
„Mindegy, ki nyer, csak a románokat oda-vissza.”
Hazánknak stratégiai szerepet szánnak.
„Ezt a kolozsvári együttest valahova a Fradi szintjére tenném.”
Arról szólnak a hírek, hogy a 34 esztendős futballista átadólistára került.
A Paks vezetőedzője az Eldoblak edzésre című YouTube-sorozat legújabb részében szerepelt.
Az amerikai kormányzat feloldotta a paksi atomerőmű bővítésével kapcsolatos szankciókat – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter vasárnap.
Ismét hozta az őszinte stílusát a paksi sikeredző.
Egyedül a Paks kezd az első selejtezőfordulóban, de már azt is tudni, kivel játszhat a másodikban.
A CFR Cluj most először mérkőzik meg magyar csapattal nemzetközi kupameccsen.
Sokáig kritizálták a paksi bővítést, most már támogatnák azt.
Nagy Zoárd elárulta, miért a Puskás Akadémiát választotta.
Mélyről küzdötte fel magát a másodosztály gólkirálya.
A brazil Cadu után egy kupagyőztes magyar érkezett a Fradihoz.
Immár egy 19 éves játékos az NB I legértékesebb magyarja, míg a gólkirály alig 50 ezer eurót ér.